Tuják, ciprusok metszése
2013.04.05. 00:16
Kertjeink elterjedt növényei a tuják és ciprus félék, hiszen mindamellett, hogy nem igényelnek különösebb gondozást mégis állandó díszei kertünknek télen- nyáron. Szépen mutatnak önállóan, sövénynek vagy akár talajtakarónak is.
Mit tegyünk újonnan telepített tuják, ciprusok esetében, illetve mit tehetünk ha elhanyagolt, kertünkön jócskán "túlnőtt" növényeket szeretnénk gatyába rázni, mivel nincs szívünk kivágni azokat?
Új telepítésű növények:
Miután megszokták új környezetüket szinte semmi dolgunk velük, bár a nyári szárazságban a rendszeres locsolást meghálálják még az idősebb növények is.
Aki sövényként telepít tuját vagy ciprust az számíthat rá, hogy rendszeresen nyírni kell majd a növényt évente legalább egyszer, de ha igazán szép sövényt szeretne többször is vágni kell. Így kaphatunk gyönyörű, tömött, egyöntetű állományt. Fontos, hogy a növényeket már az ültetést követő évben meg kell metszeni (főleg az átlagosnál hosszabb hajtásokat), annak ellenére is, hogy a kívánt méretet még egyáltalán nem érték el, hiszen a metszés hatására több hajtást hoz és gyorsabban sűrűsödnek növényeink. Metszéskor ne csak a sövény két hosszanti oldalát vágjuk, hanem a növények közötti oldalakt is így hamarabb zárulnak össze a tuják- ciprusok, illetve a már kész sövényben teljesen egybeolvadnak a szomszédok és kivehetetlen lesz hol kezdődik az egyik és végződik a másik. Fontos hogy a tetejét is csípjük vissza hiszen azt szeretnénk hogy a felsőbb részek is sűrűsödjenek. Ha sövény fejlődése során mindig megtesszük ezeket a lépéseket, biztosak lehetünk hogy pár év múltán olyan tömött falat kapunk, mintha festették volna.
Ugyanígy kell eljárnunk minden más esetben legyen szó önálló növényről avagy talajtakarónak ültetett kúszótujákról. Már csak azért is, mert így egy sokkal erősebb ágrendszert kapunk és a növény sokkal jobban viseli a hó súlyát, persze ez nem mentesíti az őszi összekötözést hiszen extrém időjárás esetén biztosak lehetünk hogy maradandó sérülést szenvednek tujáink.
Túlnőtt, elterebélyesedett növények:
Gyakori probléma, hogy a rendszeres (évenkénti) ápolás elhanyagolása miatt, egyszer csak azon kapjuk növényünket, hogy óriásként hatalmasodik kertünk fölé vagy mindent eltakar a földön, elnyomva más évelőket. "A kis piszok" nem hazudtolta meg genetikáját és bár évekig alig észrevehetően nődögélt, egyszer csak hatalmassá vált.
Sok esetben az ilyen típusú örökzöldek amilyen lassan kezdenek fejlődni, később annyira hirtelen ugrásszerűen növekednek. Ennek egyik oka talán hogy a rendszeresen lehulló pikkelylevelek szépen lassan elsavanyítják a talajt, ami kifejezetten szükséges a növény gyökerein élő gombák számára, melyek pedig a tuják, ciprusok vízfelvételét segítik elő.
Szóval a probléma egy óriás, amit nem nyírhatunk meg kedvünkre, hiszen egy másik fontos tulajdonsága ezen növényeknek, hogy a belső ágak, mivel teljesen el vannak zárva a fénytől leszáradnak, így egy gondatlan metszés következménye azonnal egy nagy barna száradt folt, de akkor mit tegyünk?
Először is ne akarjuk egy vágással drasztikusan visszavágni és ne essünk neki sövényvágóval. Győződjünk meg arról, hogy milyen vastagságban veszik körbe a növényt a szép egészséges zöld levelek és csak azután kezdjük el felesleget eltávolítani. Elsőként a növény habitusához mérten vastagabb ágakat vágjuk vissza metszőollóval, mégpedig úgy, hogy szemből benyúlva csak a szárat vágjuk el így a vágási felület takarva marad a levelek által.
Miután eltávolítottuk a vastagabb ágakat jöhetnek a vékonyabbak, ehhez is megfelelő szerszám az metszőolló, de gyorsíthatunk sövényvágóval, csak óvatosan nehogy nagyon bevágjuk a növényt.
Eztán már csak az a feladatunk hogy "belemászunk" a növénybe és a lehető legtöbb elszáradt levelet, teljesen száraz ágakat eltávolítjuk, visszavágjuk a növény csúcsát és kész is vagyunk.
Mit is értünk el? Azáltal hogy a növény közepe újra fényhez jutott újabb hajtásokat tud hozni, újra besűrűsödik, felfrissül, és már a vágást követően sem hasonlít egy elszáradt karácsonyfára, és ha ezt tovább folytatjuk és következő évben is megtesszük a szükséges lépéseket, jelentősen csökkenthetjük növényünk méretét és még sokáig kertünk dísze lehet.
Jó munkát!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.